Globál
Portfolio
Az SzVR szerint ennek az az oka, hogy Avakov „jó kapcsolatot ápol nacionalista csoportokkal,” illetve európai vezetőkkel is. Zelenszkij közben nem hozza a várt eredményeket a háborús műveletekben.
Arszen Avakov 2014 és 2021 közt volt Ukrajna belügyminisztere, Petró Porosenkó és Volodimir Zelenszkij elnököt is szolgálata. A 2014-es polgárháborús konfliktus során részt vett a Harkiv megyében zajló „terrorellenes műveletekben,” személyesen vezette a harkivi kormányépületek visszaszerzésére indított katonai műveletet.
Nem ez az első eset, hogy az SzVR azzal vádolja meg Amerikát, hogy meg akarják buktatni Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt. Korábban azt állították: Valerij Zaluzsnij volt ukrán főparancsnok lesz Zelenszkij utódja, akit azzal bíznak majd meg, hogy tárgyaljon a békéről Oroszországgal. Eddig ezek a vádak teljesen alaptalannak bizonyultak.
Kapcsolódó cikkünk
Orosz hírszerzés: puccskísérletre készül Amerika, már kész a forgatókönyv
Orosz hírszerzés: meg akarják buktatni Zelenszkijt, már meg is van az utódja
- Címkék:
- kormány,
- oroszország,
- ukrajna,
- volodimir zelenszkij,
- konfliktus,
- eredmények,
- polgárháború,
- kapcsolat,
- orosz-ukrán háború,
- harkiv
Címlapról ajánljuk
Gazdaság
Már a Teslát sem kíméli az Európai Unió kínai elektromos autókat sújtó pörölye
Megvámolják Elon Musk autóit is.
Gazdaság
Kiadta a veszélyjelzést a HungaroMet, Budapestet is érinti
Nyugatról keletre tart a hidegfront, zivatarok kísérik.
Globál
Oroszországon kívül tökéletesítették a legendás Kalasnyikov-családot - Nézzük, hogy sikerült!
Sok mindenkit megihletett a dizájn.
Gazdaság
Emelkedett az infláció az eurózónában
2,6% volt a júliusi éves adat.
Befektetés
Mit művelnek a tőzsdék a magyar ünnepnapon?
Vegyes elmozdulással nyitották a napot az ázsiai részvénypiaco*k.
Deviza
394 környékén ünnepli a forint az államalapítást
Reggel erősödött, aztán kicsit gyengült a magyar fizetőeszköz.
Globál
Hiába az ukrán támadás, kényes ponton nyomulnak előre az oroszok - Háborús híreink kedden
Kijevet is célba vették az oroszok, Nyugat-Ukrajnában nagy tűz volt.
Globál
Hatalmas üzemanyagtartályok állnak lángokban Oroszországban
A már 10 ezer négyzetméteren tomboló tűz napokig éghet még.
Portfolio Blogger
Elbukhatod a CSOK Pluszt, ha túl drágán veszel ingatlant!
Mi baj lehet abból, ha a támogatott vagy piaci lakásh*telhez a banki értékbecslő a vételárnál alacsonyabb becsült forgalmi értéket állapít meg? Ez komoly gondot jelenthet akkor, ha lakásh*te
Egy ábra
A jóléti állam 20. századi felemelkedése Nyugat-Európában. Az ábra az Egyesült Királyság, Franciaország, Németország és Svédország összesített átlagát mutatja. Rövid magyarázat: az a
Az ESG tanácsadók akkreditációjának új feltételei és szabályozása
Az ESG tanácsadók akkreditációjának feltételeit, a képzésüket biztosító felsőoktatási intézményekre vonatkozó szabályokat tartalmazó minisztériumi és szakhatósági rendeletek hosszas v
Így termelnek áramot a legnagyobbak
Brazília mutatja az utat a megújuló energiaforrások terén, de óriási helyzeti előnye van. A világ tíz legnagyobb vízerőművéből ugyanis három is az országban van, márpedig...The post Így
Követett részvények - 2024. augusztus
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a hetes chartokat nézem, 4-5 gyertya születik egy hónap alatt, ennyit már érdemes újra kiért
KKV Kamatmentes Hitelek - összefoglaló
Nézzük meg röviden mit kell tudni a két Hitelprogramról.
Légkondi helyett zöldítés - a tudatos fásítás megoldás lehet a városi hőhullámok mérséklésére
A 2024-es nyár sem maradt hőhullám nélkül, ezek az időszakok pedig különösen elviselhetetlenek lehetnek a városokban. A klímaberendezések használata gyors beltéri mego
Németország: Az első félévben bővült a gépkocsi-értékesítés, de elakadt az elektromobilitás térnyerése
A Német Autóipari Szövetség (VDA) által összegyűjtött és július második felében nyilvánosságra hozott adatok alapján \"a nemzetközi autóipari piaco*k az év első felében többnyire pozit
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
-
Már a Teslát sem kíméli az Európai Unió kínai elektromos autókat sújtó pörölye
-
Kiadta a veszélyjelzést a HungaroMet, Budapestet is érinti
-
Oroszországon kívül tökéletesítették a legendás Kalasnyikov-családot - Nézzük, hogy sikerült!
-
Emelkedett az infláció az eurózónában
-
Mit művelnek a tőzsdék a magyar ünnepnapon?
-
394 környékén ünnepli a forint az államalapítást
-
Hiába az ukrán támadás, kényes ponton nyomulnak előre az oroszok - Háborús híreink kedden
-
Hatalmas üzemanyagtartályok állnak lángokban Oroszországban
-
Eltűnt a Morgan Stanley egyik vezetője egy hajószerencsétlenségben
-
Gyengélkedik a román építőipar
Összes friss hír
- Sorra törölnek járatokat a világ legnagyobb légitársaságai biztonsági kockázatok miatt - Ezekbe a városokba nem repülnek
- Sosem látott fordulópont felé rohan az emberiség
- Megjárta a poklot, azóta megállíthatatlanul szárnyal Európa egyik legerősebb országának autópiaca
- Elképesztő számokat mutatnak az ukrán offenzíva részletei – Tényleg a Nyugat ellenállásán bukott meg az orosz légierő feletti totális győzelem?
- Történelmi csata dúl Oroszországban - Mi lesz ennek a vége?
Állásajánlat
Szerkesztő-újságíró-tartalomfejlesztő
Trader
Díjmentes előadás
Tőzsdei megbízások helyes használata
Kérdések és válaszok azzal kapcsolatban, hogy mire figyelj, ha kezdő befektető vagy!
Díjmentes előadás
Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?
Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?
A pékség nem a kenyérből él, a liszt ára pedig nem nagyon számít
A Checklist különkiadásában a kézműves pékiparról beszéltünk.
Elkezdődött az árcsökkentés a lakáspiacon?
Hálásak a vevők, jönnek is tömegével.
Gazdasági reform kell Magyarországon 25 éven belül
Különben hogy leszünk zéró emissziós ország?
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.
- Megállt egy ember szíve a rakparton
- Elképesztően jó hírt kapott Varga Barnabás
- Tűzijáték: órára pontosan megmondták, mikor jön a hír a budapesti program megtartásáról
- Ha baj történne a tűzijáték idején, ezt a térképet nyissa ki!
- Egy tanács mind fölött - jön az állatok és gazdáik réme, a tűzijáték
- Már csak az izraeli túszok holttestét tudták kimenteni
Portfolio IngatlanKereső
A legjobb ügyvédek egy helyen
Fórum
BUX index, BUX határidő, BÉT!
DAX
Ezüst
Financial Forecasts
Eurós részvények vitasarok
PANNERGY
OTP részvényesek ide!
Lakás/Ingatlan árak topik
Akko fórum
AutoWallis Nyrt+topic
Appeninn Holding Nyrt.
Wizz Air részvényesek topikja
EURHUF és minden más
Konferencia ajánló
Sustainable World 2024
2024. szeptember 4.
Követeléskezelési trendek 2024
2024. szeptember 18.
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
2024. szeptember 18.
Budapest Economic Forum 2024
2024. október 17.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!